Mindennapi csodák

Mindennapi csodák

Az a bizonyos érzés…

2017. július 19. - cidi

Az első kirándulást sosem fogom elfelejteni. Belecsöppentem a mélyvízbe, előtte két hónappal érkeztem a klubba. Aztán egyszer csak csörgött a telefon: van egy szabad hely.  A fellegekben éreztem magam, és végig az út során. Hulla fáradtan érkeztem haza, de szellemi magaslatokban járva. Gary Chapman gondolatai nyomán: a szeretettankom teljesen feltöltődött.

20182622_1328483370601768_2146223562_n.jpg

Azóta is hiányolom azt az érzést. Ez nem azért van, mert már nem érzem olyan jól magam a bócák között, mint régen, egyszerűen csak az volt az időszak, amikor igazán bócás lettem, és megtapasztaltam azt a szeretetet, amit azóta is nap mint nap. A csoda nem múlt el, csak átalakult.

Valahogy erre az érzésre emlékeztetett a mostani kirándulásunk is. A saját „csodába csöppenésemet” láttam viszont. Idén kicsit más felállásban keltünk útra a megszokottnál. Új sofőr, új tagok (fiatalok). Nem tudtam, mire számítsak. Aztán egyszer csak azon kaptam magam, nem érzek semmilyen furcsaságot, a „kis családommal” vagyok. Mintha mindenki már évek óta velünk lenne. Jó hangulat, önfeledt nevetések… Nagyon hiányoztak azok, akik nem tudtak eljönni, de egy percet sem unatkoztunk. És szépen lassan így, velük együtt lettünk egy új, izgalmas csapat: a boldogság brigád. Idén ugyanis a boldogság jegyében keltünk útra.

A négy nap – mondanom sem kell – hamar eltelt. Minden csoda három napig tart, szokták mondani, de szerintem ez most négy napos volt. Hazafelé mindenki már kellőképpen fáradt volt, de még volt egy kis zsibongás a buszon. Sofőrünk kihasználva, hogy még a csapat nagy része ébren van, megköszönte nekünk az együtt töltött időt. Mi sem bizonyítja jobban, hogy tényleg így is gondolja, hogy a Facebookon ezt az üzenet fogadott tőle:

„Kedves Bócák!
Örülök, hogy megismertelek benneteket, nagyon sokat tanultam tőletek ebben a 4 napban, kívánom nektek, hogy legyetek mindig nagyon boldogok és vidámak. :)”

 

Zoli bácsi végig hiányzott, de azt hiszem, Lacit is elraktároztuk, belopta magát a szívünkbe, és bízom benne, hogy ő is megtapasztalta a bócás életérzést.

Természetesen itt nem ért véget a dolog. Egyszer csak az egyik kis újoncunk a maga 13 évével felpattant a helyéről és szót kért. A mikrofonhoz battyogott, és csak dőltek belőle a szebbnél szebb, szívet melengető gondolatok.

„Köszönöm ezt a csodálatos 4 napot az egész Bice-Bóca csapatnak. Nagyon sok új dolgot ismertünk meg, és sok kalandot éltünk át. Mindenki nagyon kedves és segítőkész volt a másikkal. Emlékszem, mikor a Roli mindig megvert ping-pongban ,és a fürdőben a Tündit azzal bosszantottam, hogy egyfolytában a fejére raktam a habot. Emlékszem a sok kerekesszékes rodeózásra. Köszönöm Helgának ezt sok kalandozást és a sok fagyit, éttermet, spagettit, amit nem tudtam megenni. Köszönöm, hogy veletek jöhettem erre a négy napra.”

 

Aztán sorban a többiek, régiek, újak mondták el, mennyit jelentett nekik ez a néhány nap. Ez az év határozottan más volt, mint a többi. Sokan már nem lehetettek velünk, több történés is beárnyékolta a készülődést, indulást, de azt hiszem ezek az apró csodák csordultig töltötték boldogságtankunkat.

„Az igazi barát a kezedet fogja és a szívedet simítja.” (G. G. Marquez)

img_20170714_183433_801.jpg

Az utunkról készült hivatalos beszámolót a Bócaszivárvány oldalán olvashatjátok.

A bejegyzés trackback címe:

https://mindennapicsodak.blog.hu/api/trackback/id/tr6412672401

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása