Évekkel ezelőtt volt utoljára Fogyatékkal élők napja Móron. Részben a koronavírus miatt alakult így. Nem is igazán tudtuk, mire számítsunk ennyi év kihagyás után, már ami a részvételt illeti.

Ráadásul tisztában voltunk azzal is, hogy ez a május 14.-e igen népszerű dátumnak bizonyult. Ezen a napon a rendezvények egymást érték a városban. Szinte csak kapkodtuk a fejünket, hányféle program közül választhatnak a környékbeliek.

Egyáltalán fog jön valaki hozzánk?

Jöttek.

Alkottak, játszottak, ismerkedtek…

Sokan most először jártak ilyen rendezvényen, mégis olyan érzés volt, mintha egy nagy család gyűlt volna össze. Gyerekek, felnőttek együtt oldották meg a feladatokat, fedezték fel saját képességeiket.

Krizbai Teca pedig visszatérő vendég nálunk: sőt, mondhatnánk úgy is, nem is lenne igazi ez a nap nélküle. A csapat együtt énekelt és táncolt Tecával a színpadon. A bulihangulat pedig csak fokozódott, amikor pörgősebbnél pörgősebb dalokkal folytatta a sort. A végére megtelt a színpad, és egy egész kis csapat koncertezett.

Levezetésként pedig egy állatos bemutató következett. Egér, patkány, görény, róka, sólyom és kutya is színre lépett, a gyerekek pedig ámulva hallgatták Gábort, aki az ő nyelvükön igyekezett bemutatni ezeket a különleges teremtményeket, akiket az alkalmazkodás mestereiként is aposztrofálhatnánk.

Jó volt úgy elbúcsúzni, hogy „Jövőre találkozunk”, „Nagyon jól éreztük magunkat”, „Köszönjük ezt a szép napot!” És tényleg hiszem, hogy ezekkel az emberekkel jövőre tényleg találkozni fogunk. Ez az érzés, amit ez a nap ad az embereknek, leírhatatlan. Napokig elvenen él egy-egy pillanat bennünk, amikor egy kedves ismeretlen ránk mosolyog, és egy általa készített tárgyat mutat nekünk vagy megkínál az édességgel, amit az egyik állomáson kapott. Büszkén mutatja, hány pecsétet szerzett és természetesen a közös fotók sem maradhatnak el.

A régi jó ismerősök pedig időről időre nagy-nagy ölelésekkel köszöntik egymást és csillogó szemekkel válnak el a nap végén.

Bár ez a nap tényleg maga a csoda minden évben, amikor megadatik a lehetőség, hogy találkozunk, de mégis gyakorta látom azt, hogy egy-egy járókelő értetlenkedve sétál el mellettünk. Nem tudja, mi zajlik éppen, milyen rendezvény lehet ez, ahol ennyi különféle ember gyűlik össze.

Bátorítanék mindenkit, hogy merjen közeledni, megállni és bevonódni, garantálhatom, hogy nem fogja megbánni. Bonstuk le együtt az elszigeteltség falait! Találkozzunk jövőre!