Mindennapi csodák

Mindennapi csodák

Ez a nap más volt, mint a többi

2017. május 24. - cidi

Május 20.: idén ezen a napon Móron a fogyatékkal élők kerültek a középpontba. Valójában ez nagyon is közhelyes és torzító kijelentés. Szerintem ez a nap arról szólt, hogy a falaknak ismét esélyt adtunk arra, hogy egybeérő sík felületekké válhassanak.

dscn0429.JPG

Mert bizony falak vannak, és nekünk kell lebontani őket. Sokan betonfalaknak gondolják, pedig igazából csak egy sarjadó bokor, még ha ügyesek vagyunk, át is láthatunk vagy mászhatunk rajta.

Én azt hittem, a falak már régen eltűntek a szívemben, de nem árt tisztában lenni vele, ha nem gyomláljuk elég gyakran, bizony újra nő. Saját tapasztalat. Már lassan másfél éve, hogy sokkal ritkábban járok a bócába, mint szeretnék. Megváltozott az életem, és ritkán vagyok Móron. Ilyenkor a szombati alkalmak mindig feltöltenek.

Sokakkal rendszeres kapcsolatban vagyok a klubból, hiszen a barátaimról van szó, de mégsem arról szólnak a mindennapjaim, hogy akadálymentesítő vagyok. Vagyis legbelül igen, mert mindig vannak olyan helyzetek, ahol tudom és érzem, mit kell tennem, de ez nem ugyanaz, mint napról napra benne lenni.

Nekem is közelíteni kell magamat minden alkalommal, amikor újra belecsöppenek a „bóca életbe”. Sokszor eltelik egy hónap is, hogy nem látom őket. Nem tudom, hogy haladnak a próbák, kivel mi történt, jött-e új ember, milyenek a klubbon belüli viszonyok. Újból szoknom kell a helyzetet, és ahogy már ismét otthon érzem magam, vége is a szombati alkalomnak.

Kicsit így volt ez most is, a Fogyatékkal élők napján. Sokan most találkoztak először kerekesszékes emberrel, próbálták ki a Braille-írást, ismerkedtek a különféle érzékenyítő feladatokon keresztül a „másik oldallal”. De ez csupán egy nap volt, ami más volt, mint a többi. Ezt viszont érezhette mindenki, aki ott volt.

Azonban nem kell, hogy ez egyszeri alkalom és érzés maradjon, merítenünk kell belőle. Feltöltenünk a kis lélektankunkat, az élményeket, érzéseket beépíteni az eddigi életünkbe.

A nap mottója a „Mindannyian mások vagyunk” úgy folytatódik, „bár egyben-másban hasonlítunk”. Nem is olyan ördögtől való kijelentés ez. Akkor minek is beszélünk itt falakról? Nem két világ ez, csak más-más oldal. Szemlélődőkből segítőkké válhatunk, a segítettek pedig támaszra, barátokra lelhetnek.

dscn0406.JPG

A vadhajtást csak le kell vágni, és időnként ránézni, nem kezdett-e el újra nőni. Természetes, hogy idővel újra kihajt, de nem kell megvárni, hogy ismét elburjánzzon. Tartsuk rendben a kertet, és elevenítsük fel az emlékeinket.

Én például arra fogok gondolni, ha ez a nap eszembe jut, ahogy álltunk a színpadon, és fogtuk egymás kezét. Nem ismertem mindenkit: ahogy megmarkolták a kezem, bemutatkoztak, beszélgettünk, majd együtt énekeltünk Krizbai Tecával. Akkor már nem voltunk ismeretlenek: közeledtünk egymáshoz, és együtt éltük meg azt, amit ez a nap adott nekünk.

A napról készült képgalériánkat itt találjátok, hivatalos beszámolónkat pedig a Bócaszivárvány oldalán olvashatjátok.

A bejegyzés trackback címe:

https://mindennapicsodak.blog.hu/api/trackback/id/tr2612537353

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása