Lépten-nyomon azt kérdezik tőlem: tényleg Horvátországban voltatok a Bice-Bócákkal? Hogyan tudtátok ezt megoldani? És persze a „biztosan nagyon fáradt vagy” kiegészítések is hozzátársulnak.

Nos, hol is kezdjem. Igen, fáradt vagyok, de ez csupán azért van, mert több napig nem a saját helyemen aludtam, és 8-9 órás buszút volt, mire Zadarba értünk, visszafelé majdnem ugyanez. A busz ülése ugyan kényelmes volt, de lássuk be, ez az érzés max. néhány óráig tart, egy hosszú út végén, lehet bársonyból is az az ülés, akkor is megfájdul az ember nyaka...és még sorolhatnám.

Az egyáltalán nem volt fárasztó, hogy újra a bócákkal lehettem. Ez alatt az öt nap alatt ismét feltöltődtem lélekmorzsákkal, melyekkel kihúzom egy ideig. De bevallom őszintén, alig várom, hogy újra Mórra menjünk, mert már most hiányzik a csapat.

Igen, szervezettebben kell csinálni mindent, ütemezni, tervezni, de ez csak egy kis odafigyelést igényel. Végülis az életünk is erről szól. Ha nem terveznénk meg a napjainkat, eléggé szétesnénk. Szóval egy átlagos napnál csak annyival volt komplexebb a helyzet, hogy volt mellettem valaki, sőt, egész sok ember. Bár csak egy embert kapunk társul mi, segítők, azért minden bócásra igyekszünk ilyenkor odafigyelni, hiszen egy csapat, egy család vagyunk.

Ha jobban belegondolok, ez egyáltalán nem fárasztó. Nagyon élvezem, hogy én is számíthatok a társaimra, és ha másnak van szüksége segítségre, az csak engem tölt fel plusz energiával a „jobb adni, mint kapni” elvéből kiindulva.

A kedvenc idézetem biggyeszteném ide, amelyet hiszek és vallok, amióta bócás vagyok:

„Az öröm akkor kezdődik, amikor abbahagyod saját boldogságod keresését azért, hogy megkísérelj másokat boldogítani." /Michael Quoist/  

És hogy hogyan tudtunk egészen a horvát tengerpartig eljutni? Ez is egy gyakori kérdés. Azt gondolom, itt a méltó helye annak, hogy minden támogatónknak, barátunknak köszönetet mondjuk, mert ezt ők tették lehetővé számunkra. Álmodtunk egy nagyot, és nem tudtuk, sikerül-e. Félni egy cseppet sem féltünk, hiszen megjártuk már Olaszországot, Erdélyt, de hogy a kirándulás ára is összejön-e (ami csökkenti a segítők költségét), az korántsem volt biztos.

Pénzzel és egyéb adományokkal is támogattak minket. Nem győztük kapkodni a fejünket, hányan állnak mellénk, és járulnak hozzá ahhoz, hogy öt felejthetetlen napot töltsünk a tengernél. Fantasztikus érzés megtapasztalni ezt a szeretet, ami körülvesz minket. Köszönjük Nektek, hogy megmutathattuk, valódi életrevaló társaság vagyunk.

Az utunk hivatalos beszámolóját itt olvashatjátok: Az igazi életrevalók